Dialógusgyűjtemény 1.0

Lassan-lassan két hete már, hogy ismét rendszeresen edzem. Heti 5-6 edzés a terv, ami soknak tűnhet, de valójában nem az. Inkább rövidebb edzéseim vannak mostanában, amik - ellentétben a korábbiakkal - csupán egy-egy izomcsoportot céloznak. Elképesztően élvezem! :) Egyelőre nem vagyok túl erős, még magamhoz képest sem, de nagyon jól esik minden edzés. Rég nem éreztem már azt, hogy szinte alig várom, hogy mehessek edzeni, úgyhogy ez külön öröm!

A konyhában is minden szuper. Minden pontosan úgy történik, ahogy szeretném. Az étkezéseim miatt ismét kicsit csodabogárnak néznek. Megszoktam már. Olyan vagyok, mint a konyha egy biodíszlete, mert nagyjából 3 óránként én bizony eszem.

Jönnek a kérdések, hogy:
- Megint eszel?
- Igen.

- Hányszor eszel egy nap?
- Itt 4-5x, de otthon is, reggel és este.

- Megint ezt eszed? Jól bírod!
- Szerintem finom.

- Mindig dobozból eszel?
- Nem, de amikor csak kiugrom harapni valamit, feleslegesnek érzem azt az időt, amit arra fordítok, hogy kirakjam egy tányérra - ééés... így óvom a környezetet. Ha nem mosatlanítok, akkor kevesebb víz fogy.

- Miért nem melegíted meg?
- Lsd. előző pont. Másrészről pedig hidegen is ugyanannyi tápanyag van benne, mint melegen. Zárójelben: nekem így is ugyanakkora élvezetet nyújt az elfogyasztása, mint melegen.

- Nem egyoldalú ez?
- A mikrotápanyagokat reggel és este viszem be, ebben pedig egyébként, minden jó minőségű, fehérje, zsír, rost és szénhidrát. Ízügyileg egyoldalú, de lsd. előző pont.

- Tényleg minden nap főzöl?
- Igen.

- Jó sokat költhettek kajára!
- Igen, szerintem nem sokkal többet az átlagnál... (itt meg szoktam jegyezni a kis péksütis, kakaócskás reggelit, ami alaphangon 500 Ft, az ebédet, ami 1200 Ft és a délutáni nasikát, ami szintén legalább 500 Ft, ja és az üdítőcskét. Ennyi pénzből én 6x kajálok tápanyagdúsan :) - basszus milyen bigotnak tűnhetek ezzel? :D )

- Hogyhogy nem gurulsz el, ennyi kajától?
- Szerencsés genetika. - na, majd ide beszúrok egy fotót, amit nemrég találtam arról, hogy mennyire szerencsés a genetikám és milyen az, amikor nem foglalkozom azzal, mit eszem... élménygyanús lesz ;) 

- Nem szoktál normális dolgokat enni?
- Nem szoktál normális dolgokat enni?

- Te csak ilyesmit eszel?
- Nem, távolról sem. Nagyon sokat főzünk és sütünk mostanában. Majdnem minden nap van valami extra, amiről pontosan tudjuk, hogy mi van benne, egészséges, tiszta és finom. Olykor belefér a junk, de havi szinten 1-2 alkalommal, ha van ilyen. Minek? Azért, mert néha jól esik. :) 

Még szeretném folytatni a sort... Pedig nem vagyok az a nagy észosztós fajta, az eredményeimet tekintve pedig... szerintem nagyon sok olyan ember él a Földön, aki annak ellenére, hogy nem figyel a kajára és életében nem sportolt, mégis sokkal izmosabb mint én. De ez nem is erről szól. (Erről majd írok - csak beírtam, hogy ne felejtsem el :) ) Csupán csak egészséges akarok maradni, élvezni a folyamatot annak minden hozadékával és mindezekkel pozitív példát mutatni.

Rebuild

Mióta elkezdtem edzéssel foglalkozni, rengeteget tanultam arról, hogyan működik a testem. Egyre jobban tudom, hogy mit is kell tennem ahhoz, hogy az éppen aktuális céljaimhoz alkalmazkodjon. Az utóbbi pár hét inkább a gyógyulásról szólt, ugyanis - mint általában az év ezen szakában - elkaptam egy jó kis köhögős, torokfájós nyavalyát. Régebben úgy gondoltam, hogy egy kis megfázás miatt nem hagyok ki edzést. Fuckyeahdehardcorevagyok! Aztán egy-két olyan eset, amikor ha akartam volna se tudtam volna elvonszolni magam a teremig, egyértelműsítette bennem a dolgot. Amikor beteg vagyok, nincs edzés. Pont. Szóval az említett aktuális cél mostanában az volt, hogy hamar kilábaljak a göthömből ("volt egy török, möhömöd, söse látott töhönöt…" mindegy, korán /késő van :)) Ilyenkor tényleg a pár nap itthoni nyugalom és a C-vitamin mindenféle formája az, ami segíteni szokott. Segített is. A lényeg viszont az, hogy nagyjából 3 hete nem voltam a terem közelében sem. 

A poszt címe már sugallja, miről is lesz szó. Az újrakezdésről. Na ez is egy olyan dolog, amiben bőven van rutinom. Legutóbb egy deréksérülés miatt hagytam ki. Hogy a további sérüléseket és a még aktuális sérülés végső kis "próbálkozásait" is felszámoljam elkezdtem hiperhajlításokat végezni és nyújtani minden edzés végén. Egyre stabilabbnak éreztem a törzsem, ami a guggolásom teljesítményére is pozitív hatással volt. A bal farizmom hónapok óta be volt állva, de a rendszeres nyújtástól és az odafigyeléstől ez is rendbejött. Tehát ahol sérülésem van ott, amint mozgásképességem visszanyertem, elkezdem mozgatni és megpróbálom egyre jobban terhelni. 3 hét után már szinte minden jobb volt mint előtte. Sajnos ezt követte a - szerintem a gyerekek által hazacűgölt - nyavalya, amitől 2 hétre kihagytam az edzést (komolyan nem éri meg nekem bérletet vennem) tehát az utóbbi 2 hónapban összesen nagyjából 3 hetet sikerült edzenem. Szóval… ilyenkor kell kitűznöm egy célt és kell csinálnom egy tervet. 

A cél az, hogy elérjem azt az erőszintet, ahol kb. két éve voltam. A terv pedig nem más, mint a - továbbra is - tiszta táplálkozás, de magasabb kalóriabevitel, ami pedig az edzést illeti, ott az alapgyakorlatoknál igyekszem fokozatosan emelni a súlyt és csökkenteni az (amúgy kezdetben magas 15-12-es) ismétlésszámot ezzel párhuzamosan. 

Az életünk minden területén jól alakulnak a dolgok, de valahogy az edzés mostanában nem volt fókuszban. Mitagadás, nagyon érzem a hiányát. Viszont pár óra múlva, amikoris főzni kezdek, ennek a néhány extra perc alvásnak a hiányát fogom érezni. Úgyhogy most irány a zágy! 

Csipet-csapat, akcióban :)

Az előző posztban már említettem, hogy előfordul néha, hogy családilag lemegyünk az edzőterembe. Ez biztosan többeknek furcsa lehet, vagy úgy tűnhet, hogy valamiféle megszállottság dolgozik ennek hátterében. Szó sincs ilyesmiről. Tetszik nekik a mozgás ezen formája is. Óvatosak vagyunk, de engedjük, hogy néha kipróbálják magukat. :)

Beni lábtolózik

Utána pedig következik egy jó kis fehérjés palacsinta, csokikrémmel otthon. És ha már ez, akkor leírom, hogy csinálom.

A pala:

• 100g zabpehelyliszt
• 50g natúr tejsavófehérje
• 1db tojás
• 1-2ek kókuszzsír
• egy csipetnyi só
• valamilyen magtej / víz ízlés szerint (ki milyen vastag palacsintákat szeretne) :) 

Elkészítése: 

• összekever
  (Nem rég óta tudom, hogy a konyhai robotgép elképesztően meg tudja könnyíteni az ember dolgát.)
• megsüt
• tányérra rak

Itt épp piskóta készül, nem palacsinta, de a kép hasonló :)

A csokikrém:

• 50g holland kakaópor (a 20% körüli, zsíros szvsz. jobb)
• 50g vaj
• valamilyen édesítő, ízlés szerint

Elkészítése: 

• vaj felolvaszt
• kakaó beleszór
• kakaót jól elkever
• édesítő bele

És kész is van, mehet a palacsintába. Előre szólok, hogy ez ilyen masszív fajta! Natúr tejsavóval szoktam belecsempészni a tejcsoki jelleget. Hozzáteszem: működik. Ebből 1-2 darab, garantáltan eltelít. Érdemes kipróbálni a sajtos verziót is... már nem úgy, hogy mindezekre sajtot tenni (bár ki tudja... a palacsinta jó, a csokikrém jó, a sajt jó, a sodó jó.. :)) hanem a csokikrém helyett sajttal is érdemes kipróbálni, szerintem nagyon jó! 

Edzőpartnerek

Vasárnap este van. Tegnap valami olyan dolog történt, amire már rég nem volt példa. Együtt edzettem valakivel. Szeretek egyedül edzeni. Akadnak olyan emberek, akiknek a puszta jelenléte is hajt, de mióta először lementem a terembe, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ilyennel találkoztam. Ez most más volt. Rendhagyó és ki tudja milyen lesz hosszú távon… Najó, hagyjuk a rébuszokat, íme egy fotó a mérlegelésről…

Az utóbbi pár hétben egyre gyakrabban visszük le őket a terembe. A motivációnk csupán az, hogy lássák, hogy mit is csinál anya és apa, amikor "lemegy edzeni". Úgy adódott, hogy pénteken elmentünk bringázni, miközben anya épp edzett. Elfáradtunk ezért úgy gondoltuk, hogy meglátogatjuk ismét. Aztán másnap reggel, mikor indultam a fiam megkérdezte, hogy lejöhet-e velem. Azért nem vágtam rá azonnal, hogy "Persze, jöhetsz te is!" de végül úgy gondoltam, hogy mivel ma ajándék edzés jön (kar :P) ezért belefér, hogy ott legyen velem. Szombat reggel, amúgy is kevesen vannak. Ismerem a tulajt rég óta, tudom, hogy bufurc tud lenni, szóval óvatosan ágyaztam meg a kérdésnek…

- Khm… esetleg bejöhetne velem a kisfiam a súlyokhoz? - Beni már vagy 10 perce a bejárat mellett kanapén ücsörgött és a telefonom nyomkodta.

- Tudod, hogy állok ezekhez a dolgokhoz - mondta a tulaj felhúzott szemöldökkel. Itt aztán, gondoltam, bármi lehet. Lássuk be, nem egy veszélytelen hely egy 5 éves kis lurkónak egy konditerem. Tehát érthető lett volna bármilyen aggály… volna, mert így folytatta:

- Alig várom, hogy a gyerek akkora legyen, hogy én is lehozhassam. Szóval, persze! Menjetek nyugodtan.

Örültem és Beninek sem kellett kétszer mondani, hogy tegye le a telefont. Először, csak hátraszaladt a bordásfalhoz, amivel már rég óta szemezett. Mi felnőttek közben még váltottunk pár szót arról, hogy miért is jobb ez, mint mobilt nyomkodni, majd elakadt a szó. Beni ugyanis nekilátott és gyorsan húzódzkodott egy laza 5 ismétlést. Elállt a szó. Én pedig nyilván büszke voltam :) 

- Hány éves is a fiad?

- Öt, mondtam… 

Utána bicepszeztünk egy kicsit gépen, aztán kézisúlyzókkal, húzódzkodtunk és a végén sétáltunk kicsit a futópadon, amit gyakorlatilag fel sem ér :) Jó móka volt, ennek fogtuk fel mindketten. Ha tényleg élvezi a dolgot megtiltani nem fogom neki, hogy néha lejöjjön velem, de soha nem fogom erőltetni, hogy csinálja. Segítek nekik megtalálni azt, amit szeretnek, a feladatom az, hogy mindent megmutassak, amit lehe. És persze jó példával szolgálni. 

Aztán, lehet, hogy lebeszélek egy talit a régi pajtikkal is végre, pl. vele...;)

Harag

A múlt hét végén csapatépíteni voltam az új kollégáimmal. Ahogy sétáltunk az utcán, át, egyik szórakozóhelyről a másikra, többször előfordult, hogy srácokat hallottam az edzésről beszélni. "Hű… ez a cucc úgy beütött, hogy nem tudtam leállni!" vagy a "Most szálkásítok épp" - mindezt egy rozéfröccsel a kezében. Mindegy is. Úgy látom, hogy egy ideje egyre több embert foglalkoztat az edzés. Nem is az edzés, inkább az, hogy az izmossággal tűnjön ki a tömegből. 

Alapvetően az ember sokat dolgozik azért, hogy kiérdemelje a jogot arra, hogy megtegyen bizonyos dolgokat. Ilyen klasszikus példa a vezetés is. Nem közlekedhet senki forgalomban (elvileg) ha nincs meg rá a jogosítványa. De egyszerűbb dolgok is vannak az életben, aminek az egészséges, emberhez méltó végrehajtását el kellett sajátítani. Elmehetnénk itt egészen az "angolvécé" vs. "bárhol az utcán" hasonlatig is, de inkább nem teszem… vagyis már mindegy. :)

Mielőtt betettem volna a lábam a terembe, hónapokig készültem rá. Edzegettem az udvaron a téglákból összetákolt súlyzóimon, bújtam a könyveket és minden akkoriban fellelhető szakirodalmat. Sokan erre sem veszik a fáradságot, de - ahogy mindjárt olvashatod - nem lettem különb ettől az átlagosnál. Igyekeztem megtanulni az alapokat. Megtörtént. Ugyanúgy osztottam az észt az utcán a haveromnak, vagy készítettem magamról napjában 20 felvételt, majd töltöttem föl ezeket a fórumokra. "Látjátok, milyen izmos vagyok?". Osztottam - nyilván többed magammal - az észt mindenről, meggyőződésből, mindenkinek, ha kérdezték, ha nem. 17-18 éves voltam. A mindenem volt az edzés. Mindenkinél jobb akartam lenni, mindenkinél izmosabb, folyamatosan méregettem magam másokhoz és egész nap az járt a fejemben, hogy a következő edzésen hogy be fogok durranni és akkor tuti, hogy 1-2 centit pattan majd a karom kifele. Minden csaj az enyém lesz, mindenkinek bejövök majd, igen! Igen, ezt akarom! Nekem senki nem mondhat nemet! Gyűjtögettem a pénzem kreatinra és mikor nem bizonyult elégnek, egyre többet gondoltam arra, hogy lépek egy szintet… 

Sosem jutottam el odáig. Hogy büszke vagyok-e erre? Játszhatnám az álszentet, de nem fogom. Igen. Baromira büszke vagyok rá, hogy soha nem jutottam el odáig, hogy ilyet tegyek a testemmel… vagyis, hm… inkább magammal. Még pár kiló izom, és a csontig definiált test nem ér annyit, hogy beáldozzam érte azt, aki vagyok. Ismerem a céljaimat az életben. Tudom, hogy ki vagyok most és kivé akarok válni. 

Jogosítvány. Attól, ha megveszed, még nem tanulsz meg vezetni és pontosan ugyanolyan szar vagy. Ráadásul veszélyezteted a tyúkszaros kis életed, ami a legcsekélyebb mértékben sem érdekel. Az viszont igen, hogy másokat is veszélyeztetsz! Ha mással nem is, rossz példával. 

Már jó ideje a fejembe vettem, hogy ki szeretném próbálni magam edzőként. Mostanra már tartok edzéseket és nem az a pár kiló mínusz, vagy a néhány centi változás az, amit a tanítványaimnak adni szeretnék. Szeretném rávezetni őket arra, hogy ne pusztán ezekben a számokban mérjék az eredményt. Ne a kilók, a centik, a tükörből visszaköszönő kép, vagy az ámuldozó tekintetek legyenek azok, amiben önmagukat mérik. Mert mindannyian többek vagyunk ennél.

Csütörtök van...

Najó... a jelenlegi életvitelem mellett nem biztos, hogy minden nap tudok írni, pedig tényleg szerettem volna. Na igen, az elfogadás és a belátás néha sokat segít, hogy az ember fia ne ostorozza magát a hibái miatt.

Viszont ma egyszerűen muszáj megosztanom valamit. Nem állok nagy magamutogató, szelfizőgép hírében. A mai viszont egy olyan helyzet volt, amikor egyszerűen muszáj volt lefotóznom magam. Mindig gondosan be van pakolva a táskámba minden, ami az edzéshez kell, ma azonban valami különös oknál fogva az edzős melegítőnadrágom kimaradt a pakkból. Újabb különös oknál fogva a feleségem nadrágja viszont az én táskámban volt. Nos... ma abból főztem, ami van. Annyira felhevültem a forróságtól, ami a tükörképemről a retinámra vetült, hogy muszáj volt megörökítenem.

Vannak olyan férfiak, akik önszántukból vesznek fel ilyet, súlyzós edzéshez. Őszinte leszek: meglepően kényelmes volt, annak ellenére, hogy a varrás nem mindenütt kompatibilis egy férfi fizikai adottságaival. Ja, igen... és van még valami, ami sokat segít az elfogadás és a belátás mellett. Ez pedig az, ha az ember őszintén tud nevetni saját magán.

Derékválldajom

Kedd van.
A tegnapi nap edzés nélkül telt. Nagyjából egy hete meghúztam a derekam felhúzásnál. Fejembe vettem, hogy minden héten emelek a használt súlyokon. Messze voltam / vagyok még az ismert határaimtól is, tehát nem volt merész az elgondolás. Az utolsó sorozat első ismétlésénél - ami egyben az utolsó is lett - annyira figyeltem a trapézizmom fixálására a mozdulat elején (és a törzsemre ugyanennyire nem), hogy meghúztam a derekam. Volt egy nagyon rossz nap, amikor nagyon nehéz volt mozognom, de másnapra már szinte tünetmentes lett.

Ennek ellenére, 6 nappal az eset után, azért még nem csaptam bele ismét a felhúzásokba.  Itt megragadnám az alkalmat, hogy meséljek kicsit a teremről, ahová járok. Mindenféle elfogultság nélkül, azt kell mondjam, szuper terem. Mindig minden eszköz a helyén van, ugyanabban a pozícióban, ahogy az elvárt. Tisztaság van és rend. A géppark nem új, nem modern, nem csilli-villi, de tiszta, viszont mindegyik eszköz, amit eddig kipróbáltam tökéletes, jól személyreszabható és a mozdulat pályája is rendben van.

Több, mint fél éve vacakol a rotátorköpenyem egyik szalagja. Végül tegnap jutottam odáig, hogy megmutassam egy dokinak. Rég óta terveztem, de egy nem túl kellemes véletlen miatt alakult úgy, hogy végre végére tudok járni a dolognak. A feleségem fejébe vette, hogy elindul egy Spartan Race-en. Meg is tette, de sajnos lesérült picit. Mikor a balesetire vittem - ha már ott voltunk - rákérdeztem a vállfájdalmamra is. Mivel tényleg mindent kipróbáltam, pihentetés, krémek, masszírozás stb. és nem javult a dolog, valószínűleg szurit kapok majd, hogy az állandó gyulladás megszűnjön.

Miután közel 3 órás várakozás volt mögöttünk és nagyon éhes volt már mindenki - gyerekekkel együtt voltunk - úgy gondoltam, sütni fogok valamit, ha hazaértünk. Ez pedig nem más, mint TK olívás bagett.
A recept nagyon egyszerű:
- 170 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
- 20 g kókuszzsír
- egy kávéskanál só
- fél zacskó porélesztő
- 120 ml tej (bármilyen magtej jól működik)
- olívabogyó ízlés szerint

A lisztet, a kókuszzsírt a sót és az olívabogyókat kirakjuk egy tálba. A tejben megpróbáljuk felfuttatni az élesztőt, majd összekeverünk mindent, amink van. Átgyúrjuk, bagetteket formázunk belőle, a tetejét picit megkenjük tejjel és mehet be a sütőbe. A sütő aljára egy edénybe kb. 2 dl vizet töltöttem. 180 fok és nagyjából 15-20 perc és kész.

Szerintem tök jó lett.